A képregény történetéhez szorosan kapcsolódik a műfaj filmekben való megjelenése is. A képi megjelenítés művészisége és a filmek vizuális ábrázolása egyaránt inspirálják egymást, sikereiket egymásnak köszönhetik. Bár a film több embert ér el, az igazán elszántak visszanyúlnak az eredeti képregényekhez, először pusztán kíváncsiságból majd rajongókká válnak. Jó pár évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a képregény szubkultúra olyan jelentős méretű célközönséget foglaljon magába, hogy a filmkészítők felismerjék az ebben rejlő potenciált. Szerencsére megtörtént az áttörés, 1941-ben Marvel kapitány kalandjait egy szombat délelőtti sorozat formájában végre audiovizuális formátumban fogyaszthatták a rajongók (főleg gyerekek) és a laikusok is. Ebből jól kirajzolódik, hogy mennyi változáson kellett átesnie a képregényeknek, illetve az ebből készülő filmeknek, hogy eljuthasson odáig ahol most tart.Bosszúállók,Pókember, Batman, hogy csak a legismertebb filmes adaptációkat említsem. A kérdés az, hogy a hatalmas népszerűségnek örvendő szuperhős filmek folytatni tudják-e sikereiket vagy az Öngyilkos osztag (Suicide Squad) éles kritikáihoz hasonló lesz-e az általános velük kapcsolatban. A 444-en megjelenő 2014-es cikkben a következőket olvashatjuk, mellyel teljesen egyetértek. 

"...A szuperhős képregények előtt jelenleg két út áll: vagy megragadnak a jelenlegi állapotukban, sőt, egyenesen arra a szintre redukálódnak, amin már csak a felhasználható nyersanyagai lesznek a filmiparnak, és a művészi igényesség többé fel sem merül velük kapcsolatban, vagy megújulnak, és utánanyúlnak olyan olvasóknak is, akik már leszoktak az olvasásukról, vagy akik akár sosem olvasták korábban őket.Jól behatárolt, egyértelmű koncepciók mentén meghatározott sorozatok kellenek: olyanok, amik gyerekeknek szólnak, olyanok, amik nőknek, olyanok, amik gyereklelkű harmincasoknak (a mostaniak általában ilyenek- ezekből is kell, de nem CSAK ezekből kell), olyanok, amik a médium határait feszegetik, olyanok, amik fontos, érdekes és vitatott témákat érintenek- az eposzi akcióktól a vad vígjátékokon át az elgondolkodtató drámákig.A sötét, komor művektől, a kellemes,önfeledten szórakoztató darabokig. Olyan sorozatok kellenek, amikre felfigyel a nagyvilág is, nem csak a rajongók, és amikről hírt ad a New York Times (nem, nem gimmickre, nem "Superman halálára" gondolok). És egyikből sem kell húsz,de még tíz, vagy akár öt sem."

Á.D.